Továbbra is mennek, haladnak az ügyek, bár bevallom, időnként van bennem némi türelmetlenség. Minden a maga útján jár, pontosan olyan ütemben, ahogy azt kell, mégis, tettrekész emberke nem mindig szereti, ha döntések elnapolódnak. Nem mintha jelen pillanatban ez a munkát befolyásolná, de azért mégis... Bosszant(ott), na.

Egyébiránt a most következő hét sem lesz unalmas. Cikket is írok (picit fura volt "anyagot felvenni" mint régen, de azért jó :-) ), hétfő délután a fiúkkal a szokásos munkamegbeszélés, kedden kicsit eltűnünk lazulni, aztán vannak még találkák más ügyekben is. Azért nem nevezek dolgokat még mindig a nevükön, mert bár konkrétak, és előrehaladottak, de hát tudjátok: biztos, ami sicher.

Majd még jövök.

Ha valaki esetleg arra számítana, hogy most akkor már biztosan jönnie kell egy negatív, elgyengülős, talán még megbánós bejegyzésnek, akkor baromira ki kell ábrándítanom. Nem, nem jön. Sőt.

Továbbra is csakis és kizárólag jó hírekről tudok beszámolni, még akkor is, ha még mindig van függőben egy-két dolog, még akkor is, ha még mindig nincsen jól bejáratott napirendem. (tulajdonképpen semmilyen napirendem sincs) Mert ezt az egész folyamatot totál pozitívan élem meg és továbbra is rengeteget tanulok, legfőképpen önmagamról, no meg cseppet sem utolsó sorban működő, inspiráló munkahelyi kultúrákról.

Dolgozunk több projekten is, és hihetetlen jó érzés egy abszolút professzionálisan működő társaság része lenni. Ahol mindenki tudja és teszi is a dolgát, ahol mindenki tisztában van az értékével, a tudásával, de valahogy nem is akarom ezt tovább ragozni: ahol egyszerűen PROFESSZIONÁLIS minden. Már csak jelen lenni is élmény. Elképesztően nagy különbségek tudnak lenni munkakultúrák-és körülmények között.

És szuper dolog nyugodtnak lenni, meg kíváncsinak, nagy élmény új dolgokat tanulni, a sokadik üzleti könyvet elolvasni, látni, ahogy változom, ahogy megtanulok másként viszonyulni önmagamhoz, a tudásomhoz, a pénzhez, stb,stb., és ahogy emberileg több leszek minden egyes megbeszéléssel, tárgyalással.

Nagyon jó időzítéssel léptem le az előző munkahelyemről, az tuti.

És továbbra is csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy merjen bátornak lenni. És észben tartani: millió érvet lehet felhozni mindig arra a kérdésre (bármilyen témában), hogy "miért nem", de csak egyetlen kell arra: miért igen.

Továbbra is izgalmas, tanulságos, tanulós és munkás munkanélküli napjaim vannak, amelyeket nagyon, de nagyon élvezek.

Komolyan mondom, teljesen új dimenziók nyílnak meg saját magam számára is ezekben a hetekben. Már többször is írtam arról, hogy mennyi lehetőség van, ha az ember igazán akar, de a másik fontos dolog, hogy sokat tudok meg közben önmagamról is. Tisztára mint valami önismereti tréning. Nem mondom, hogy eddig baj lett volna az önértékelésemmel, hogy nem ismertem volna az erősségeimet meg a gyengeségeimet, de az tény, hogy a hosszú évek óta tartó napi rohanás közben néha elfeledkezünk arról, mit is tudunk. Arról nem is szólva, hogy mennyit is ér a tudásunk. Őszintén szólva rá kellett, hogy ébredjek: az utóbbi évek egyre szánalmasabb fizetésével egyenesen arányosan ment lejjebb az önértékelésem is. Lassan, de fokozatosan összébb kellett húzni a nadrágszíjat, s valahogy az ember kénytelen-kelletlen, de talán leginkább bénaságból, de hozzászokott ahhoz is. Talán érzékletes hasonlat az az ismert történet a békáról, akit ha hideg vízbe tesznek, majd a tűzhelyen alágyújtanak, szépen lassan hagyja saját magát megfőzni. Szerintem ilyen béka voltam én is, meg nyilván mások is, de az most mindegy is.

Szóval, ahhoz, hogy az ember igazán jól tudjon boldogulni, fontos pontosan tudni: mennyit is ér az ő tudása, tapasztalata. Nem szemérmesnek lenni, kétezer forintos flekk díjhoz szokva 2500-nál már magunkat elszégyellni, hanem ráébredni: szégyellje magát az, aki ennyi pénzt kínál. Bár igazából sok más érv mellett az én döntésemben nagy szerepe volt egy pár hónappal ezelőtti rekord alacsony fizetés, amelyet meglátván egyrészt nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, másrészt rájöttem, hogy nem csak a rendszer a hibás, hanem én, aki asszisztálok ehhez. Én, aki hozzájárulok ahhoz, hogy a munkámat ennyire (ne) értékeljék.

No, de igazából csak hálás lehetek ezért, mert különben nem itt tartanék lelkileg ahol, illetve nem találkoztam volna ennyi sok motiváló, sikeres, pozitív szemléletű emberrel meg feladattal.

Úgyhogy én továbbra is nagyon jól vagyok. És ha mást nem is, annyit biztosan magamévá tettem abból a most olvasott Donald Trump könyvből, hogy merjek nagyban gondolkodni. És ezt ajánlom másoknak is :-)

Őrület, hogy mennek a napok. Ma egy olyan klasszik pizsamás-lazulós napom volt, bár kicsit dolgoztam, gyakorlatilag este fél 9-kor öltöztem át pizsamából farmerbe, de csak azért, mert átszaladtam a szomszéd spárba. Moziba is indultam, mert csomó filmet meg akarok nézni, de BB-nek volt igaza, aki fogadni akart velem, hogy mire visszaér, tuti, hogy ugyanitt talál, pizsamában. Hát, nem azért, hogy neki legyen igaza..., de rájöttem, hogy ez a nap pont így jó, ahogy van. Az elmúlt napokban úgyis el voltam foglalva, olvastam sokat (hivatalból, de tök érdekes könyveket), igazából tanulós szakaszban vagyok, és ezt élvezem nagyon.

Tanulságos számomra az is, hogy képes az ember a kíváncsisága és az új iránti vágya ellenére kicsit berezelni dolgoktól, de mikor átgondolja, átnézi pontosan, mi is a feladat, akkor ráébred: jah, hát ez nem is annyira nehéz, tulajdonképpen nagyon is hasonlót csináltam eddig is, csak egy kicsit a másik oldalról nézve. Érdekes, hogy ha az ember kívül kerül a kis dobozkáján, amibe hosszú ideig csücsült, rájön, hogy tulajdonképpen nagyon is sokat tud, s az a tudás az bőven felhasználható többféleképpen is. Szóval, errefelé tanul(ságos) idők járnak...

És ez jó :-))

Jójó, blogot kissé elhanyagolva összevonom itt a napokat. Ennek a fő oka egyébként az, hogy nem történt semmi érdemleges. Tudjátok "ne szólj semmit, ha nem tudsz javítani a csenden".

Címszavakban: ingázás, regattás munka, "kötelező" olvasmány egy másik leendő melóhoz, és ingázás ismét. Utóbbi azért talán mégiscsak érdemel néhány mondatot: fősulis koromban teljesen természetes volt ez a jövök-megyek sporttáskákkal meg kajásdobozokkal, most azonban kissé frusztrál a dolog. Kezdve onnan, hogy kiürítettem a lakásomból az elmúlt több mint négy évet, és különböző helyekre leparkoltam. A kocsim persze még tele van mindenféle cuccokkal, s mivel az új kéró még nincsen kész, addig a tárolóba rakjuk a látszólag "ez most nem kell" dobozokat, amiből persze tutibiztos, hogy majd éppen holnap már sürgősen kell valami. Nem beszélve ugye a már említett sporttáskámról, amibe bepakoltam négy napra való cuccot pénteken is, kitalálva nagyjából, hogy majd mit lesz kedvem felvenni. Hurrá. Mondjuk, egyrészt praktikus is, mert baromira nem kell fél órát a szekrény előtt állnom, hogy "húúú, de mit vegyek fel?", mert van nálam két farmer meg négy póló- nem mondhatni, hogy a variációk széles tárháza. Na, de erről ennyit.

Egyébként tartva magam a blog eredeti rendeltetéséhez, azért annyit elmondhatok: eltelt egy újabb hét, megbánás csírája sem mutatkozik bennem. Sőt. Örülök, hogy megnyitva magam előtt az utat, lehetőségem nyílik csomó új dolgot kipróbálni, megtanulni. És ez tök komoly. Őszintén csak ajánlani tudom :-))

semmi különös. Telefonok, kevés munka, takarítás, pihi, este szupermozi, a Fekete hattyú.

Végre egy olyan lazulós-féle nap. Kellett,jó volt. Ennyi.

Ez a blog tulajdonképpen azért jött létre - mint ahogy azt a neve is mutatja-, hogy elmeséljem, mivel telnek munkanélküli napjaim. Mert hogy az eredeti szándék az volt, hogy karrierváltás közben kicsit pihenek, relaxálok, feltöltődöm, és várom, hogy újra motivált legyek és csillogjon a szemem végre, amikor egy munka szóba kerül.

Mindeközben kávézok, éttermekbe, könyvtárba, moziba járok, berendezzük az új lakásunkat, sportolok, találkozom a barátaimmal, blogot írok a vadiúj e-padomon a Costában, miközben azt a marcipános latte macchiatót kortyolgatom- szóval, ez volt a terv.

De...

...aztán nem így alakult, és megint mondom, ez nem panasz, mert Hál Istennek (vagyis a kapcsolataimnak, a spinninges társnak, meg persze az eddigi munkámnak) gyakorlatilag nem igen telt el idő munka nélkül.

Ma például Ernővel, az új kollégámmal egyeztettük a következő lapszámot, amit hétfőn már tördelnek. Még jó, hogy napilapos tempóhoz szokott emberke nem ijed meg, ha kissé sürgős a meló. Minden esetre pozitív élmény volt, jófej emberek, akik úgy fogadtak, hogy "tökre örülünk, hogy jössz", érdekes feladat, szóval, jó kis nap volt :-)

Munkás. Minden szempontból. A változatosság kedvéért cipekedés, költözködés, de most éppen Veszprémből Budapestre. De ez mindegy is, lényeg, hogy ismét volt egy munkamegbeszélés, nagyon, de nagyon érdekes feladat a láthatáron. Tetszik, mert új, mert lehet, sőt kell tanulni hozzá, és erre most vágyom.

Azért az igazsághoz hozzátartozik: fáradt vagyok. Az elmúlt két hétben legalább annyit jöttem, mentem, mintha dolgoztam volna, megspékelve költözködéssel, betegséggel, ami még mindig nem igazán tudott elmúlni. A forgatókönyvet az élet írja, ha most jönnek a lehetőségek akkor most kell kihasználni azokat. Az biztos, ha minden bejön, akkor alapos szervezésre lesz szükségem a napirendemet illetően. És ez most egyáltalán nem panasz.

Majd meglátjuk. Az biztos:szerda délelőtt meló :-))

Pakolás, pakolás, pakolás. Ennyivel összefoglalható lenne az elmúlt három nap. Piszokul hosszadalmas és nehézkes dolog költözködni, a fene gondolja, hogy a szerinte tök üres lakásában hány teherautónyi cucc jön össze pár év alatt. Pedig nem is vagyok az a felhalmozós, simán kivágok dolgokat, ha már nincs rá szükségem.

Amúgy munkaügyileg-ha már ez a munkanélküli blogom- még mindig totálisan pozitív állapotban vagyok. Teljesen visszaigazolódni látszik a döntésem, bőven vannak lehetőségek, és még mindig szuperjó dolog, hogy nem én keresek, hanem engem keresnek. S ha nem is lesz minden tárgyalás eredményes, már az is nagy élmény, hogy tárgyal az ember, eladja a képességeit, a tapasztalatát, az ismereteit. Hogy látja: a világ nem áll meg, sőt, igenis nyílnak a kapuk, és ez hihetetlen erőt ad. És nem, nincsenek illúzióim, hogy esetleg nem lesznek majd nehéz pillanataim, de hát azok eddig is voltak...

Amúgy ma először a Naplóval álmodtam. Két kollégám veszekedett qvára. És nagyon jó volt kívülállóként hátradőlve figyelni az eseményeket... És félreértés ne essék: ez nem azt jelenti, hogy nekem csakis ilyen kiabálós, veszekedős emlékeim vannak onnan. Egyáltalán nem. Sőt. Csak valahogy még azok az élénkebbek.

Azt mondja itt mellettem a Bazsi, hogy akkor ezt a blogot be is zárhatom, és inkább nyissak egy újat azzal, hogy "túl sok munka" :-)) (konkértan azt állítja, hogy "tökre veszélyben van a jobless blogod, megkongatták felette a vészharangot" - és a próféta szóljon belőle)

Ma ugyanis ismét megbeszélésen voltam. (és még megyek is)

Egyébként azzal együtt, hogy még lekopogom, mi lesz, de tényleg úgy tűnik, hogy visszaigazolódik a bátorság. És ez nagy erőt ad. És erőt ad az is, amikor az ember nem olyan pozícióból tárgyal, hogy "ezt muszáj megkapnom". Mert nem ő kuncsorog, hanem meg van keresve. És az más.

De majd úgyis minden kiderül.

Semmi különös. Pakolás, néhány találka, beszélgetés.

Holnap megint egy munkamegbeszélés.

Ha egy biznisz beindul :-))

A munkaügyi központ

Van már biztos, és szuperjó, izgalmas, nekemvaló munka, (de csak pár hét múlva kezdődik), meg vannak folyamatban lévő ügyek is,

de addig sem lóghat az ember társadalombiztosításilag a levegőben, úgyhogy ma elmentem a munkaügyi központba. Mit ne mondjak, elképesztően fura érzés volt. Amikor bementem, kábé úgy éreztem magam, mintha gyomorszájon rúgtak volna egy 45-ös acélbetétes bakanccsal. (Hál Istennek) fogalmam nem volt róla, hova kell menni, milyen gombot kell nyomni, nem értettem, hogy minek az információ után a harmadikra menni, aztán vissza az elsőre, aztán megint az információra, és közben qva meleg volt az épületben, mikor az emberről amúgy is szakad a víz az izgalomtól, amúgy meg mindenki csak bámul a másikra, és talán kicsit megkönnyebbül, hogy mások is vannak így, mint ő, én meg azt gondolom magamban, "apám, micsoda lúzerség", beleértve magamat is, akkor is, ha tudom: fizettem én épp elég járulékot, hogy most kapjak vissza pár hétre én is valamit, és akkor is ha pontosan tudom: ÖNKÉNT vagyok itt, és nem azért, mert más valaki így döntött helyettem. De akkor is. Ez az első találka.

A szerencsétlenség érzés viszont szerencsére hamar múlik, mert mindenki oltárian kedves és türelmes mindenkivel, (pedig gondolhatjátok, hogy én már a "rendelés" végére érkeztem délután egy körül), nincs töketlenkedés meg hülyének nézés, nemcsak velem, akitől az ügyintéző pasas azonnal megkérdezte, hogy "de akkor már nem is látom majd a fotóját az újságban?!", hanem másokkal is tök normálisan bánnak az ott dolgozók, meg is lepődtem, hogy "nahát, végre, így is mehet ügyintézés?".

De hát ki, ha nem a munkaügyi központosok tudják pontosan: földön fekvőbe nem rúgunk.

Még beteges, de sikeres nap.

Van, amikor a lehetőségek megtalálják az embert. Aztán van, amiből lesz (lett) is valami, másból meg lehet valami. Ha akarom, ha tetszik. És ez jó érzés. Mármint a szabad döntés lehetősége.

Még mindig láz.

Pedig pakolni kéne kislakást össze, hogy az új élet végképp beindítódjék, de egyelőre kényszer betegszabi.

Csak azért bánom, hogy nem tudom kellőképpen kiélvezni az utsó itteni hetet. De mindegy. Majd igyekszem gyorsan túllenni rajta.

Igazából még mindig olyan, mintha szabin lennék. Viszont szuper volt vasárnap úgy ébredni, hogy tudtam: nem kell beímélezni semmilyen anyagot.

És volt napfényes almádi séta, barátnős vacsi. Estére pedig láz, megint. :-(

A szervezetemnek asszem sok volt az utóbbi hetekből...

És másnap... Fej- és gyomorfájás, álmos kódorgás egész nap. Megspékelve unokahúg névnappal és egy újabb pasis mozival.

És még mindig nem volt egyetlen perc sem, hogy megbánás mutatkoznék...

Buli a(z ex)  kollégáknak. (néhányan sajna betegség miatt igazoltan távol)

Pálinka, bacardi ("lúzereknek" alkoholmentes sör :-)) ), sok-sok beszélgetés, emlékek, sztorik, szuper ajándékok, jó volt, jól esett, fontos volt akinek fontos voltam, és így van ez rendjén.

Az erős kezdést szerencsére (eddig) nem követte még erősebb visszaesés.

Ma Budapest, megbeszélés, aztán magánélet mozival, meglepetés vacsival, névnapos BB-vel. A szar pasis filmet ő választhatta. Jól sikerült, igazi színarany szar. A zöld darázs. Meg ne nézzétek.

Amúgy ez is egy szuper nap volt.

Szuper volt.

Durva: simán felkeltem nyolc után kicsivel, hogy elmenjek jógára. Ami szokás szerint jó volt, a Marietta nevű oktató csaj a Völgyikútban hihetetlenül profi, egy lapra nem említhető az Emotion Fitness Julijával, akinek annyi köze van a jógához, mint nekem a thai boxhoz. Azaz semmi.

Aztán közös reggeli Renivel, majd itthon kakaó, újságolvasás, némi ügyintézés, meg végre körvonalazódik az új fürdőszoba is, miután másfél órát nézelődtem, válogattam az Adriában...

Éééés aztán madártej meg finitea a Karolinában Füreden az Anikóval, a nap fénypontja :-)

Hozzá kell tennem azt is: ma minden beszélgetésem igazán inspiráló és bátorító volt, és ez szuper. Mindig öröm pozitív gondolatokkal körülvéve lenni.

Ennyi. Most pedig a három elkezdett könyvem közül egyik olvasása következik :-)

Ma volt az első munka nélküli napom. Egyelőre tisztára olyan, mintha szabin lennék. Aludtam fél 12-ig, aztán meg telefonálgattam, neteztem, ügyintéztem, és leszerződtem az albérlőkkel is. Csupa fontos dolog.

Amúgy ez a blog itten a dokumentációt szolgálja.

Gyakorlatilag mióta az eszemet tudom, mindig tanultam, dolgoztam, soha nem volt semmiféle átmenet, szünet. Most, miután hosszú hónapok óta rám nem jellemző módon totálisan motiválatlanul, idegesen, cél nélkül végeztem a munkámat, majd merszem is volt felmondani, s megszüntetni ezt a biztos (?) ám totális mocsár süppedésbe vezető állapotot, most egy picit szusszanok, míg megvalósítom a B-tervemet.

(Ezért is a B-terv név, de mivel ez a webcím már foglalt volt, hát lett C-terv, de ez mindegy is.)

Lényeg a lényeg: akarom dokumentálni ezeket az önmegvalósítós, pihenős, feltöltődős, kávézós, sportolós, olvasós, semmittevős napokat, hangulatokat,

akkor is, ha fogalmam nincs, hogy fog nekem menni a semmit tevés. De majd jól megpróbálom. :-)

Mára ennyi.